Video

Home Hirek Kezdődik a 28. turijai Kolbászefesztivál
Kezdődik a 28. turijai Kolbászefesztivál
sreda, 22 februar 2012 10:41

A heti események kedden, február 21-én kezdődtek, amikor is  már hagyományosan, a Kolbásznapok székházában, a védnökök napját tartották, amelyen fogadták a rendezvény támogatóit, szimpatizánsait. Nekik a szervezőbizottság elnöke, Miroslav Medurić-Čika köszönőlevelet és szerény ajándékokat adott át. Mint azt rádiónknak adott nyilatkozatában Miodrag Velicki, a Kolbászfesztivál titkára elmondta, a hétvégére ismét rengeteg érdeklődő jelezte részvételét, az egész ország területéről, szervezetten, buszokkal jönnek a látogatók, de vendégeket várnak Horvátországból,Szlovákiából és a magyarországi Békéscsabáról is. Csütörtökön, 18 órától, a Helyi közösség épületében,  megnyílik a szenttamási  Art Galéria művészeti kiállitása. Péntekre már elkészül a világ leghoszabb kolbásza, melyet az idén 2028 méteresre terveznek, és ezt a szombati napon a rendezvényen szét is mérik majd.

Az előző évek hagyományaihoz hiven, az idei, sorrendben 28. turijai Kolbászfesztivál fő rendezvényeit megelőzően, Vajdaság több nagyvárosában, termékbemutatóval egybekötött árúsítást tartottak, így azok a polgárok is megkóstolhatták a híres turijai kolbászt, akik nem tudnak eljutni, február utolsó hétvégéjén ebbe  a kis bácskai faluba.

 

Footer

© 2012 Radio Srbobran. Sva prava zadržana.
Joomla! je Slobodan softver objavljen pod GNU/GPL Licencom.
Joomla themes by Lonex.

anketa.

Facebook

Google Map

Online sa nama

Imamo 54 gostiju na mreži