|
petak, 27 januar 2012 22:34 |
|

Nemcsak Vajdaságban mutat csökkenő tendenciát a fajgalambok tenyésztése és kereslete utáni érdeklődés, hallottuk a minap az egyik legismertebb országos máltai galamb tenyésztőtől, a szenttamási Harangozó Jánostól, sajnos ez ma már általános jelenség. A pénztelenség és a nehéz gazdasági helyzet erre a hobbyra is rányomta a bélyegét. Mint azt riportalanyunktól hallottuk, szinte alig akad a környéken galambász, aki vállakozna a fajgalambok nevelésére. Jómaga 1958 óta foglalkozik a máltai galambokkal, egy halom serleg, oklevél, és elismerés tanúskodik az elmúlt fél évszázadban, a tenyésztésben és a kiállításokon elért eredményekről. Világbajnok galambja is volt már, mintegy 43 cm magas, fekete színben, fehér tarka tollazattal a fején. A máltai faj egyébként a házi galamb egyik változata, Olaszországból származik. Rövid teste olyan hosszú, mint széles; farka igen rövid, vége elmetszett és fölfelé álló; szárnyai kicsinyek. Hosszú lábai erősek, és többféle színezete ismert.
Hogy ezek a galambok milyen tulajdonsággal rendelkeznek, mennyi gondoskodást igényelnek, megtudhatják a szenttamási tenyésztővel készült beszélgetésből, amelyet január 29-én, délutáni adásunk keretében sugározunk. |
|
|
petak, 27 januar 2012 22:30 |
|
A szenttamási Srbobran Reahem női kosarazói számára, egy elmaradt mérkőzéssel, folytatódik a 2011/2012-es bajnoki idény, az I.B szerb ligában. A csapat a hétvégén, pontosabban szombaton, január 28-án a szenttamási csarnokban, a táblázat 8. helyén álló-, užice-i Play Off csapattal mérkőzik meg a bajnoki pontokért. A Srbobran Reahem jelenleg a táblázat 4. helyén áll, győzelem esetén a csapat ismét az élvonalba kerülhet, tekintettel, hogy az eddig lejátszott 10 mérkőzésből a lányok csak egyet veszítettek el.
|
|
petak, 27 januar 2012 15:52 |
|
Treće predavanje za poljoprivrednike, u organizaciji Komisije za poljoprivredu MZ „Srbobran“, održaće se u utorak, 31. januara, od 17 časova u „Pozorištancu“.
Gosti predavači će ovoga puta biti predstavnici KWS hibrida i Poljočuvarske službe iz Srbobrana. Pozivamo sve zainteresovane da posete ova predavanja. |
|
petak, 27 januar 2012 11:17 |
|
ŽKK "Srbobran Reahem" u subotu, 28. januara, od 19 časova, dočekuje na svom terenu ekipu ŽKK "Play off" iz Užica.
Ovo je utakmica još iz prvog dela sezone koja je bila odložena na zahtev ekipe iz Užica, srbobranska ekipa je, inače, slobodna u prvom kolu drugog dela prvenstva u Prvoj B ligi Srbije. Utakmica se igra u sportskoj hali u Srbobranu a mi pozivamo sve ljubitelje košarke da dođu i pomognu devojkama da sezonu nastave onako kako su je i počele. |
|
četvrtak, 26 januar 2012 15:49 |
|
A CMH irodák – köztük az újvidéki is – új munkakörrel bővültek, jogsegélyszolgálatot alakítottak, a vagyon-visszaszármaztatásról és a rehabilitációról nyújtanak tájékoztatót a polgároknak. Ladisity Melinda, az újvidéki iroda vezetője elmondta, hogy mind a hat vajdasági CMH irodában jogász fogadja az ügyfeleket. A szakember az újvidéki irodában február elsejétől nyújt majd személyre szabott tájékoztatást, segítséget. Az érdeklődők tájékoztatót kaphatnak dokumentumok beszerzésével kapcsolatban, segítenek nekik az űrlapok kitöltésében, felvilágosítást kaphatnak az egész folyamatról. A jogász szolgáltatását előjegyeztetett időpontban lehet igénybe venni, időpontot a 420-107-es, illetve a 472-5308-as telefonszámok egyikén kérhetnek az újvidékiek, minden munkanapon 7 és 15 óra között.
|
|
četvrtak, 26 januar 2012 00:42 |
|
A szenttamási Helyi közösség Mezőgazdasági Bizottságának a szervezésében, kedden, január 24-én, lezajlott a téli mezőgazdasági előadássorozat második része. A termelőknek ezúttal a Syngenta cég mutatkozott be, amely a szerb piacon vezető szerepet játszik szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában, továbbá évek óta piacvezető a növényvédő szerek területén.Meghatározó termékei a kukorica, az olajos növények (napraforgó és repce), valamint a cukorrépa. A cég képviselője és mérnöke Ljubiša Elesin, a vetítéssel egybekötött előadáson bemutatta a cég ismert és kevésbé ismert vetőmag-, és növényvédő szereit, ezen belül is külön kitért a vidékünkön leginkább elterjedt kukorica-, búza- és répafajtákra.
A téli előadássorozat a jövő kedden, január 31-én folytatódik, amikor a szervezők az egyik legismertebb németországi mezőgazdasági cég, a KWS, szerbia képviselőit, valamint a helyi mezőőr szolgálat vezetőjét várják. Az előadásra 19 órakor kerül sor a Zsebszinházban. |
|
sreda, 25 januar 2012 19:12 |
|
U sredu, 25. januara, od 10 do 13 časova, u prostoru „Pozorištanca“, održan je Bazar zdravlja u organizaciji Doma zdravlja „Dr Đorđe Bastić“.
Posetioci su bili u prilici da imere pritisak, visinu, težinu, količinu šećera i masnoća u krvi, da urade EKG... Kako smo čuli na licu mesta i organizatori su zadovoljni odzivom i posetioci ponudom, više o ovoj temi možete poslušati u nedelju u emisiji „Hronika srbobranske opštine“. |
|
utorak, 24 januar 2012 10:54 |
|

Sutra, 25.januara u Pozorištancu u Srbobranu mini Bazar zdravlja u organizaciji srbobranskog Doma zdravlja "Dr. Đorđe Bastić". Lekari doma zdravlja vršiće preglede svih građana, nije potrebna zdravstvena knjižica. Ovo je prilika da i svi oni koji nemaju uredno overene zdravsvene knjižice, besplato se pregledaju. Bazar zdravlja održaće se u vremenu od 10 do 13 časova. |
|
ponedeljak, 23 januar 2012 10:58 |
|
A turijai kolbásznapok központi rendezvényeit, az idén február utolsó hétvégéjén tartják, pontosabban február 24,25 és 26-án a falu központjában. Ezt megelőzően már hagyományosan termékbemutatókat tartanak, január 27-én Zomborban, február 3-án Szabadkán, február 10-én Nagybecskereken ,egy héttel a rendezvény kezdete előtt pedig Újvidéken.
|
|
subota, 21 januar 2012 17:52 |
|
A Temerini Kertbarátkör szervezésében, január 21-én, a helyi sportcsarnokban került sor, a sorrendben XV. Vince-napi Nemzetközi Borfesztiválra és Borkóstolóra.
Mint azt a sajtótájékoztatón hallottuk, az idei borversenyre 323 borász nevezett be, a borbíráló bizottságoknak pedig mintegy 614 borminta közül kellett kiválasztani a legjobbakat. Egészen pontosan fajtánként 273 fehérbor, 226 vörösbor, 64 rosé, 20 schillerbor, 17 csemegebor és 14 gyümölcsbor közül választották ki azokat, amelyek díjazva lettek. A szervezők összesen 15 nagy aranyérmet, 117 aranyérmet, 196 ezüstérmet és 186 bronzérmet és elismerést osztottak ki.
|
|
Opširnije...
|
|
subota, 21 januar 2012 15:51 |
|

| | |